X Day Challange

BKK-val a Marsra!

2017. március 23. 22:38 - Weeno

Az Intergalaktikus Magyarország jobban teljesít

Hali! 

Az elején leszögezném, hogy a történetünk szereplői kitalált alakok, a valósággal történő bármilyen egyezés csupán a véletlen műve. A blogposzt egy munkahelyi viccelődésből született. 

Talán még nem tudjátok, de Magyarország hamarosan űrhatalommá válik! Gyulaháza lesz a magyar Houston, ahol space központ néven elindulunk a "zűrbe". Azért az milyen menő már, amikor hazánk űrvándorai úgy jelentkeznek be, hogy 

Gyulaháza! Gyulaháza! Veszed? 

Pályázat nem, de  megvalósíthatósági tanulmány már készül, illetve az alapozáshoz szükséges 3 milliárd forintot is elkülönítették. Mindenki megnyugtatására, a fociból nem kell pénzt átcsoportosítani, és a kapcsolódó beruházásokat sem befolyásolja. Sőt, már vizsgálják a lehetőségét annak, hogy stadiont építsünk a Nemzetközi Űrállomás mellé, mert a Fradi kinőtte a Groupama arénát. Ezzel egyidőben az is kiderült, hogy Darth Viktor, a világegyetem egyetlen Magyarországának kancellára fontolóra vette a Bolygó 1, 2, 3 labdarúgó osztályok rendszeresítését is. Én nem rajongok a fociért, de azért egy Villány - Mars meccset megnéznék. Főleg idegenben.

Szerencsére a drukkerekre is gondolnak, ugyanis Tar-lo's Kenobi, a Budapesti Jedi Tanács elnöke a BKK elnökségi ülésén kijelentette, hogy az Olimpia 2024 projekten megspórolt költségvetésből rendszeres űrsíkló járatot indítanak a Marsra.

A Jedi Tanács biztosított mindenkit affelől, hogy a Marsig tartó úton lesz ropi és szotyi. Hogy a hírekből mennyi igaz, azt egyelőre nem tudni, de a kardhal megy előre, a remény hal meg utoljára. 

Az Intergalaktikus Belügyminisztérium már megtervezte az űrutazásban lehetséges fennakadások esetén kiküldendő SMS-eket. Ilyenek például a: 

Segítünk! Ne hagyja el az űrsiklóját! Ha elfogy az üzemanyaga, nézelődjön kicsit! Pár fényévnyire van a segítség.

vagy 

Tisztelt Állampolgár! Jelenleg a valaha látott legnagyobb kiterjedésű aszteroida mezőn haladnak keresztül. Amennyiben szeretne üzenni szeretteinek, úgy a 06-1-666-666 emeltdíjas (264.999 Ft + ÁFA) telefonszámra küldjön egy SMS-t! 

Lázár Fett, az Intergalaktikus Miniszterelnökségért felelős miniszter felkérte Farkas Bertalant, hogy tanácsadóként vegyen részt az első hazai, Csepel gyártmányű űrsikló megépítésében. Névtelen forrásból megtudtuk, hogy eddig csak a jármű színéről és formájáról sikerült dönteni. Külső tanácsadók bevonása után a narancssárga színt választották, mert az passzol a Mars felszínéhez, illetve így - meglévő készletek miatt - a zászlókon is lehet spórolni.  

Szerk.: lapzárta után kormányközeli szakértőktől kaptunk egy előzetes látványtervet az űrsiklóról->

 

Gazdasági híreink következnek.

George Matolcsy, az Intergalaktikus Jegybank elnöke és Mészáros Jabba, a tej(cs)úti gázszerelő-mágnások bolygóközi bizottságának elnöke közösen adnak tanácsot a fekete lyukaknak, hogy hogyan tüntessenek el közpénzeket. 

Darth Viktor kancellár nagyösszegű megállapodást kötött Vladimir Szauron orosz kormányfővel, ami szerint az atommeghajtású űrsiklóknak kedvezményes töltőállomást építenek Pakson. Értesüléseink szerint a 2 évnél kevesebb ideje forgalomban lévő, legalább 70m2 belterületű összkomfortos űrsiklókra zöld rendszámot, illetve GCSOK-ot (Galaktikus Családi Otthonteremtési Kedvezményt) lehet majd igényelni. 

 

W.  

Szólj hozzá!

Hogyan tedd pénzzé a tudásod?

2017. március 21. 21:20 - Weeno

Ha már a tested nem jött be..

Hali! 

Az előző, nagysikerű poszt vonalát továbbgondolva fejembe ötlött a gondolat, hogy orvosi vizsgálatok sora, zabigyerekek és szuperhős kosztum nélkül is lehet pénzt keresni. Az agyunkkal! 

Na, nézzük meg közelebbről a témát. Mi is az agy? Az agy, az egy ruganyos szerv, ami koordinál mindent, ami életben tart, illetve tudati szinten gondolatokat szül. Anatómia pipa. Állítólag az ember csak 10%-át használja fel saját agyi kapacitásának, ami egyébként egy parlamenti ülésen valid adat lehet, de szerencsére a valóság ennél kevésbé prózaibb. A brit tudósok legfrissebb kutatások szerint ugyanis a kihasználatlannak vélt agyi részlegek sérülése igenis kihat a teljes működésre, tehát nem lehet kihasználatlan. Ennél ősibb források is szolgálhatnak magyarázatul, így készültem egy releváns indián közmondással -> 

Fatal translate error 

Fordítsuk komolyra a szót! Ülsz otthon munka után, hétvégén, a GYES/GYED alatt, háziőrizetben, munkanélküliként, teljesen mindegy. Unatkozol, szénné égeted a szemed a monitor/telefon előtt görnyedve, azt várva, hogy mikor találsz egy új indiánnév generátort, Pénz Áramlat Kalkulátort, macskás videót, vagy egy felszínes üzenetváltás új példányát, ami általában a "Szia! Mizu?" és "Este iszunk?" tengelyen mozog. 

Valóban ebben az éber-vegetatív kómában akarod eltölteni az életed? Segítek: dehogy! 

Milyen lehetőségeid vannak konstruktívan elütni az időd? 

1. Online Póker

Nem szeretnék senkit arra buzdítani, hogy ingatlanfedezetű hitelből ugorjon bele a fotelkaszinó nyújtotta kétélű pengébe, de kétségtelen, hogy ebből bizony meg lehet élni. Ha van egy kis érzéked a játékhoz, a matekhoz, illetve képes vagy a lehetséges végkimenetelek között esélyt latolgatni, akkor nyugodtan vágj bele. 

DE! Ha esetleg úgy érzed, hogy most rosszabb napod van, és az agyadnak csak a 9%-át használod ki - mert, miért ne?! -, akkor még mindig ott van a lehetősége annak, hogy letöltesz segédprogramokat. Kis szerencsével fél éven belül felhúzod magad arra  szintre, hogy már csukott szemmel buksz pénzt játszol szimultán 10 asztalnál. 

Azért van ennek egy sötétebb oldala is. Sajnos az online pókertermek viselkedéselemző rendszereket használnak, amivel a felhasználói szokások alapján előre eldöntik, hogy kinél van jobb helyen a pénz, illetve hogy ki az, aki csak a családi pótlékot jött elkölteni. Résen kell lenni, okosan kell játszani, elmotyogni párszor a miatyánkot és baj nem lehet. 

 

2. Vlogolás / Blogolás 

 

Tisztázzuk a fogalmat. A vlogolás (videobloggerkedés) videó alapú, főleg YouTube videó formájában feltöltött tartalomgyártást jelent. A blogolás szerintem mindenkinek tiszta, aki ezt olvassa.

Igen, ezekkel pénzt lehet keresni, méghozzá nem is keveset. A YouTube a Google tulajdona, ezért a Google regionális reklámbevételei alakítják a vloggerek videómegtekintés-és feliratkozás alapú bevételeinek mértékét is. Sajnos Magyarországon egyelőre még nem megy ez a szekér annyira olajozottan, mint tőlünk jóval nyugatabbra. Persze, tudom! Magyarország jobban teljesít.. majd építünk nekik pár stadiont, hátha meggondolják magukat! 

Összehasonlításképpen: 

A TheVR nevű YouTube csatorna itthon a közel 4 éves fennállása alatt ~160.000.000 megtekintést produkált. Ez havi szinten, itthoni YouTube Monetary bevételek mellett cirka 150.000-300.000 forintot jelent átlagolva. Ez persze nem jelenti azt, hogy félteni kellene a srácokat, hiszen ügynökségeken és reklámcégeken keresztül rengeteg szponzorált tartalmas és direkt reklám felkérést kapnak, amik azért szépen hozzátesznek a minimálbérhez. 

Ugyanakkor a Vadnyugaton ugyanilyen megtekintésért már annyi pénz jár havonta(!), amiből a standard rocksztár-allűrön felül (örömlányok és kokain) bőven futja egy belvárosi lakásra, rezsivel. Bojler ugyanitt eladó! 

Kiből lehet YouTuber? Belőled is. A hülyeség, a tehetség, a tanulás és a játék vonzzák a közönséget. Ja, és a macskás videók, ez fontos! Ha a macskád tud táncolni vagy értelmesnek tűnő szavakat nyávogni, akkor legalább egy hétre megnyerted az internetet. Ha bármelyik kategóriában otthon érzed magad, és van eszközöd is, amivel meg tudod örökíteni, akkor ne tartsd vissza. 

Az Amerikai Egybesült Állatokban sokáig egy olyan videó vezette a YouTube nézettségi versenyét, ami arról szólt, hogy egy 3 év körüli gyereket megharapott a kisöccse. Ennél még a horkolásom is érdekesebb, még úgy is, hogy egyébként nem szoktam. De ami ennél is kiakasztóbb, az az ASMR-nak (Autonomous Sensory Meridian Response) nevezett borzalom. Szemléltetésképpen készültem egy videóval, amit érthetetlen okokból kifolyólag ~12 millióan néztek meg. Szerintem magáért beszél- >

 

Akkor most fogom a telefonomat, letörlök róla minden adatot (kell a hely), beállítom a sarokba felvételre, és 4 órán keresztül fogok porszívózni. Jó éjszakát kívánok! 

 

3. Tudást / Kompetenciát bérbeadó oldalak 

Vannak olyan weboldalak, ahol a kompetenciáidat tudod értékesíteni a világ bármelyik pontjára. Egyszerű példa -> Ho Xiao Pen kiteszi keresletoldalon, hogy neki most éppen olyan emberre van szüksége, aki $30/óra díjszabásért szuahéliről fordít tamilra. Ha te pont tudsz szuahéliről tamilra fordítani, akkor - rohadt szerencsés ember lehetsz - jelentkezel, hogy:

Szia, Ho Xiao Pen! Én tudok szuahéliről tamilra fordítani, kérlek dobj még hozzá 2 dollárt és egy szerencsesütit a büdzséhez, aztán már neki is állok a munkának! Üdv., Joci from Budakalász

Mire ő kisvártatva válaszol, hogy:

我不會說你的語言柴草。

A viccet félretéve, rengeteg ilyen kompetencia bérbeadó platform van, ahol egyszerű szövegírástól kezdve komplex online marketing stratégiák megtervezésééig mindenféle feladat vár az emberekre. Azt szeretném hozzátenni, hogy hazai szabályozás szerint elvileg(!) bármikor rád rúghatja az ajtót a NAV MERKÚR egysége számon kérhet a NAV a rendszertelen, vagy épp rendszeres pénzforgalom miatt. Érdemes kiváltani egy vállalkozói engedélyt nemzetközi adószámmal. 

 

 

 4. Multi Level Marketing - MLM

Jó, beismerem, hogy ezt csak viccből tettem a listámba. De ha már így alakult, akkor mesélek. Az MLM az a többszintű marketingnek, vagy valóságszagúan inkább piramisjátéknak hívott rablás, amikor a 10 éve nem látott ismerőseid, az általános iskolai osztályfőnököd, a kollégáid, vagy épp a szomszédod - az, amelyikkel kölcsönösen utáljátok egymást - felhív, hogy találkozzatok üzleti ügyben.

Benned ott van a gondolat, hogy "Joci, ne legyél hülye! Mit akarhat ez az ember tőled?!", de vagy annyira szerencsétlen és naiv, hogy végül belemész a találkozóba. Stílusosan nálad találkoztok, mert egy kávézóban ő sem meri felvállalni a dolgot, ráadásul nálad ingyen van a kávé. Beállít egy csomag olyan termékkel, amire normál esetben a büdös életben nem éreznél késztetést, hogy megvásárold. Hosszas alapozás, ködösítés és termékismertető után rátér a tárgyra: 

Jocikám! Ezer éve ismerlek, higgyé' nekem. Megveszed ezt a krémet tőlem húszért, bekened a vézna tested, azt olyan szálkás leszel, mint egy dévérkeszeg. Na. Ezt most megfogod, beviszed szépen a konditerembe és találsz még három olyan hiszékeny, vézna f.szt, mint amilyen te is vagy. Aztán ha ők is megveszik és terjesztik, mint Escobar a kokót, akkor meggazdagszunk! 

A piramisjáték mások hiszékenységének kihasználásáról szól. Nem állítom, hogy ebben a modellben nincsenek olyan termékek és szolgáltatások, amik megállnák a helyüket egy más rendszerben, de azt biztosan tudom, hogy ez az emberi kapcsolatok és a pénztárcád rovására mehet. 

 

 

Ennyi volt a móka mára, bezár  az X Day Challange mókatára. Remélem, hogy tömegek fognak átkopogtatni az online pókerező szomszédaikhoz csodatevő krémeket árulni, vagy legalább ilyen lelkesedéssel kezdtek vlogolni 10 órás hajszárító zúgásról, miközben pakisztáni földműveseknek csináltok A minőségű rizsre csomagolás design-t. 

A lista közel sem teljes, ezért tervezek még hasonló témában írni. Ha van bármi ötletetek - akár erre, akár másra vonatkozólag -, akkor a szerző nevére kattintva privát üzenet formájában szívesen fogadom! 

W.

 

 

11 komment

Élj a testedből

2017. március 20. 13:35 - Weeno

Avagy egy clickbait cím, hogy tutira beleolvass a posztba

Halihó! 

Csináltam egy táblázatot, amiben a kiadásaimat és bevételeimet vezetem, illetve kiszámoltam, hogy a kiadásaimat hogyan tudnám minimalizálni, a bevételeimet pedig kimaxolni. Az eredménytől megszédültem. 

Tekintettel rá, hogy Dagobert bácsi kitagadott az örökségéből - lehet, hogy a kacsamájas kenyér túlzás volt?! - , és Mész4ros Lőr1nc sem merte vállalni az apasági tesztet, körbenéztem, hogy milyen másodállást, hétvégi munkát, egyéb kiegészítő keresetet tud egy átlag magyar legálisan elvállalni, megszerezni.

1. A vérplazma - 35.000 / hó 

A vérplazma adás nagyjából 1 órát vesz igénybe mindennel együtt. Az alkalmassági vizsgálat után 1 héttel már mehetsz is - feltéve, hogy megfelelsz a kritériumoknak -. Alkalmanként 3500 magyar forinttal és egy csinos kis egészségügyis macával jutalmaznak a hősiességedért, de jobb helyeken csoki is jár. Azért a nettó háromezeöccá egész jó órabér, nem? Ja, és Wi-Fi is van. 

Számoljunk-> 

Elvileg 2 naponta lehet plazmát adni, de ha visszatérő vendég vagy, akkor kicsit több időt javasolnak két adás között. Számoljunk olyan értékekkel, amibe azért még nem pusztulsz bele, de legalább egy kis pénz áll a házhoz. Havi 10 vérplazma adás egészen elfogadhatóan hangzik és jó eséllyel az életedet sem veszélyezteti. Ez azt jelenti, hogy egy hónap alatt kb. nettó 35.000 forintot vihetsz haza 10 óra "munkával". Ausztriában egyébként ennél többet fizetnek, de az utazási költség miatt sehogy nem jön ki pozitívra a matek. 

A héten el is megyek a Corvinhoz, beizzítom a dolgokat, aztán jelentkezem, hogy milyen volt. 



2. Sperma donáció - Zabigyerekek. Zabigyerekek everywhere - 90.000 forint

 
Ez már kicsit komplikáltabb, mint a vérplazma adása. Ahhoz, hogy benépesítsék a Földet a lágy részed váladékaival, kicsit több és lehetetlenebb orvosi vizsgálatra van szükség. Első körben ki kell tölteni a kötelező papírokat, majd a kezedbe nyomnak egy mintavételi csészét, amivel meg kell látogatnod a "lecsapoló" helyiséget. Sajnos A hálivúdi filmekkel ellentétben senki nem fog segítő jobbot nyújtani, így többé-kevésbé Kiszel Tünde naptárból, vagy jobb esetben CKM-ből lehet ihletet meríteni. Ha végeztél, leadod a termést, aztán reménykedsz a legjobbakban. Ha a genetikai és nemzőképesség vizsgálatok megtörténtek - és vagy annyira szerencsés, hogy mindent rendben találtak -, akkor kapsz egy medált, hogy te vagy az emberiség hőse jönnek a pszichológiai tesztek. Igen, ez fontos. Gondoljunk bele az anyuka helyébe, aki ilyen úton szüli meg a gyermekét, akiről 15 éves korában kiderül, hogy rá van gyógyulva a herkára, meg az alkoholra, veri a tanárait, és egyébként legalább három olyan tulajdonság igaz rá, aminek "pata" a vége. 

Számoljunk-> 

Hazai szabályozások mellett egy ember átlagosan 6 mintát adhat és mintánként maximum 15.000 forint ellenértéket kap. Ez összesen nettó 90.000 forintot jelent, ha kimaxolod a dolgot. 


A forrásaim alapján az ideális donornak van már legalább egy Nobel-díja (lehetőleg orvosi, fizikai, matematikai), két Olimpiai aranya, ráadásul olyan humorérzékkel rendelkezik, mint Kiss Ádám. Oké, ez óvatos becslés szerint is az emberiségnek úgy nulla százalékára igaz, de próbálkozni szabad. 

Tartalomnak jó volt, de ezt biztosan nem fogom kipróbálni. Nem szeretnék én lenni a magyar Starbuck, hogy aztán több gyerekem legyen, mint ahány ismerősöm van Facebookon. 

 

 

3. Hajas biznisz - 35.000 forint /3-4 év 


Oké. Képzeljük el, hogy léteznek olyan fodrász szalonok és kiskereskedők, akik emberi hajjal bizniszelnek. Jelen esetben megveszik azt, hogy aztán dupla, tripla, stb. áron feltegyék hajpótlékként.

Alvilágibb körökben gondolom, ez kicsit úgy néz ki, mint a Public Pickup videók. Egy srác odamegy egy "random" lányhoz, mire asszondja' "Psszt! Csaj!". A kezébe nyom egy kisebb köteg kutyadollárt - wir haben das geld, wir haben das euro, tartja a mondás -, aztán a leányzó már meg is szabadult pár réteg ruhától hajtól. 

Számoljunk->

Tekintettel rá, hogy a minimum vágási hossz eladásra szánva 35 cm, illetve számba véve a haj bitangpusztulatosan lassú növekedési sebességét (12mm/hó), a külső források szerint nagyjából 3-4 évente tudsz hajat adakozni. Egy ilyen hajas biznisz átlagosan 5-35.000 forint közé tehető, illetve a vágás mértéke miatt egy ingyen hajraigazítást (mekkora szóvicc) is kapsz. 

Férfi ember létemre relatíve rövid hajam van és minőségre sem feltétlen olyan, mint Palvin Barbi fürdés után, ezért én ezzel a lehetőséggel nem tudok élni. Ettől függetlenül egy alternatív dimenzióban valószínűleg minden télen vagyonokat keresnék a hónaljszőrzetemmel. 

4. A cukrosbácsik, a cukrosnénik, a cukorfüggők és az érzékenyek - X forint 


Tegyünk tisztába pár fogalmat. A Sugar Daddy-k / Sugar Mommy-k azok a gazdag (jellemzően multi cégek CEO-i, gazdag nyuggerek, lottó nyertesek, maffiavezérek, becsületes politikusok) emberek, akik az üzleti útjaikra vagy csak szimplán a kevés szabadidejükbe keresnek egy fizetős lelki társat - Sugar Boy-t / Sugar Girl-t -, aki bizonyos ellenszolgáltatásokért cserébe pénzt, drága ruhákat, kocsit, lakást, bármit kérhet. Oké, ez most csöppet luxusprostitúciónak hangzik, de azért elég jelentős különbség van. Ugyanis vannak olyan cukrosbácsik és nénik, akik például csak az eredeti Star Wars trilógiát szeretnék megnézni kellemes társaságban. Együtt utánozni Chewbaccát, annyiszor inni egy felest, ahányszor C3PO panaszkodik vagy R2D2 sípol.

Számoljunk->

Nehéz dolgom volt, mert nem sok egyetemista lány posztolja Facebook-ra, hogy mit vállal egy Deák-igazolványért vagy egy szép cipőért. Ez egy elég nehezen megfogható témakör, embere válogatja. Mindenesetre én a sikeres vénasszonyok legnagyobb bánatára nem fogom kipróbálni.

 

5. Gyógyszerkísérletekben való részvétel

Ki ne szeretne elmenni egy laborba, ahol véletlenül megcsípi egy radioaktív pók, aminek következtében megtanul feszes rucit varrni és fejjel lefelé lógva smárolni, esőben. Sajnos a gyógyszerkísérlet nem ennyire funky. Általában 2 csoportra osztják a jelentkezőket. Az egyik csoport a valódi teszt készítményt kapja, a másik pedig csak placebót.

A placebósoknak mennyire jó dolga van már? Gyakorlatilag azért kapnak egy raklap pénzt és 2 hét igazolt hiányzást a munkahelyről, hogy izguljanak. A valódi gyógyszeres kísérleteknek viszont a WHO által megszabott McDouglas (if you know what I mean) skálán történő elhelyezkedése meghaladja az egészségügyi határértéket, ezért nem túl ildomos ilyen kezdeményezésekben részt venni. Kivéve, ha van protekciód és a placebó csoportba tesznek. De miért tennének? Akkor tudnád, hogy az nem az igazi és nem lenne semmi értelme. 

 

Ennyi volt a móka mára. Ebből a posztból megtanulhattátok, hogy az albi rezsijét és a - szó szerint - borravalót hogyan tudjátok kitermelni a saját testetek tudatos felhasználásával. Amit biztosan ki fogok próbálni és rendszeresen csinálni, az a vérplazma adás. Az OVSZ adatlapom szerint 16 alkalommal adtam vért, úgyhogy egy tűtől nem fogok krokodilkönnyeket hullatni, erre bátran buzdítalak benneteket is! 

22 komment

A szándék a fontos

2017. március 20. 00:04 - Weeno

Avagy az X Day Challange indulása

Kedves Ismerőseim és Vadidegen olvasók! 

Hali! Sokáig gondolkodtam a headline-on, de az eredeti megszólítás a hatodik törlés és újraírás után is marha unalmasra sikeredett. Keep on reading. 

Nem volt egyszerű, de rávettem magam, hogy mostantól határozatlan időn keresztül - igen, innen az X Day Challange elnevezés - legalább heti egy alkalommal posztoljak arról, hogy a Maslow-piramis alsó szintjeiről hogyan szeretnék a tetejére kerülni, illetve arról is, hogy ezért mit teszek meg. Természetesen ezt dokumentálni fogom, hátha akad még egy ilyen szerencsétlen felelőtlen, lusta disznó, mint én. Szóval egyfajta lifehack, komfortzóna elkerülős, adósságrendezős, felelősségvállalós, egzisztenciaépítő fun blog koncepciót kell elképzelni. Hogy ezt a blogot kínzásra fogják-e használni amerikai börtönökben, vagy épp annyira sikeres lesz, hogy diktátorok hívnak meg szelfizni, meg propaganda posztot írni a nem létező jólétről, azt meglátjuk menet közben. 

Amondó vagyok, hogy inkább nézzük meg, mi a helyzet a "házam" táján. 

A motivációm forrása

TLDR verzió: szakítás a közelmúltban, pánikbetegség, adósság, önismeret, változni akarás. 

Távol álljon tőlem, hogy bárkinek a temetésén összesúgjanak az emberek - "Az unalom vitte el, hát nem szomorú?!", ezért inkább megkímélnék mindenkit az előéletem jelentéktelen pillanataitól. Sajnos - vagy talán szerencsére - az élet úgy hozta, hogy a világ leghaszontalanabb betegsége gyötör úgy másfél éve. Pánikbeteg vagyok. Igen, most jön az a rész, hogy ráguglizol, vagy csak szimplán nem hiszed el, hogy ez egy komolyan vehető betegség. Pedig de. Rohamok, halálfélelem, szorongás, koncentráció hiánya, enyhe depresszió, állandó fáradtság, izzadt talp és tenyér, demotiváltság, étvágytalanság. Ja, ez elég szarul hangzik, de egy dologra azért jó volt: önismeret. Ha az embernek nincs fölös pénze 10.000 Ft / óra tarifa mellett egy lvl 999 humán lelki-szemetesre (értsd: pszichológus), mert mondjuk lakbért fizet Budapesten - ami alapból szívás - és bankhitelt is kell törlesztenie - totál szívás -, akkor csak idő kérdése, hogy mikor ér el addig a szintig a szarfolyam, hogy már ne tudjon kifogásokat keresni. Nálam két hónapja telt be a pohár, és kicsit elkezdtem valóban magammal foglalkozni. Mi volt az utolsó csepp? Eszembe jutott egy kérdés: 

Ha idős koromban leülnék a tükör elé, és a fiatalkori önmagammal válthatnék pár szót, vajon miért kérnék bocsánatot tőle? 

Azért kérnék bocsánatot magamtól, ha elpocsékolnám az életem. Márpedig miért is akarnám elpazarolni az értékes perceket? Miért akarnék egy zárkózott, üres, pénztelen, gondterhelt életet élni egyedül, csupán azért, mert féltem tenni ellene? Logikailag összeegyeztethetetlen. Minél tovább áltatom magam hülyeségekkel, annál tovább szenvedek, és ezzel egyenes arányosságban növekszik a csicskalángos mértéke, amit szerény személyem adna a fiatalkori önmagának.

Tegye fel a kezét, aki szeretne a jövőbeli énjétől egy ordas nagy pofont! Ugye?! Előzd meg, verd pofán magad most, hogy később ne kelljen. 

A dolgok, amiken változtatni szeretnék akarok, és fogok is: 

- Kegyetlen lusta vagyok, de tényleg. Ha lenne pénzem egy normális drónra, akkor egyrészt már nem lenne, másrészt valószínűleg azt küldeném meetingekre és bevásárolni magam helyett. 


- Nem mozgok eleget..


- Nem eszem megfelelően (sem időben, sem mennyiségben, sem minőségben)


- Pánikbetegség 


- Demotiváltság 


- Adósság 

 

Ebből már talán mindenki számára világos lehet, hogy van magammal éppen elég problémám. Miért nem léptem eddig? Mert kifogásokat keresni könnyebb volt. Ami azt illeti, én voltam a kifogások koronázatlan királya (ezen a ponton hozzátenném, hogy egy korona igazán jól esett volna). Az elkövetkezendő időben azt szeretném számokkal és gyakorlati példákkal bemutatni, hogy én miképpen próbálok kitörni. Ezzel egyrészt magamat is motiválom, másrészt a sorstársaim is ihletet meríthetnek. Ha tetszett, oszd meg! Ha nem tetszett, akkor is! 

Hamarosan jön a folytatás. Stay tuned! ;) 

Szólj hozzá!